Elveszett vágányok

Elveszett vágányok
Az egykori ócsai honvédségi üzemanyagtelep iparvágánya

forrás: kep.tar.hu/bbay Ócsa mellett volt egykoron a Magyar Honvédség üzemanyagtelepe. A telep iparvágánya a 142-es vonalba volt bekötve Ócsai Szölök megállóhelynél. A megállót valószínüleg az ott dolgozóknak építették, a környéken más ugyanis nem indokolna egy megállóhelyet. Eredetileg a mostani megállóhelytől kissé Inárcs felé volt az iparvágány kiépítve. A telep akkoriban nagy forgalmat bonyolított le, éjjel nappal folytak a tolatások, előfordult, hogy azokat a kocsikat, amik már nem fértek be a telepre, kint a megállóhely meletti második vágányon tárolták. Valamikor 1986-ban szedték fel a régi iparvágányt, és építették ki a térképen is látható elrendezést. Késöbb a forgalom jelentősen visszaesett, az újonnan kiépített vágányzat nagy forgalmat már nem bonyolított le. A honvédségi iparvágányon a forgalom véglegesen 1997-ben szűnt meg, mikor az alakulat elköltözött részben Bicskére, részben Hetényegyházára. Később a kiágazó váltót kiszögelték, mert a csúcssín összekötő rudat valaki ellopta. Azóta néhányszor volt kint jármű, de elötte a PFT a vágányt bevizsgálta és a váltót ideiglenesen használhatóvá tette. A közelben van ugyanis a Bólyai Katonai Akadémia gyakorlótere, ott tartottak 1999 őszén valamilyen páncélozott harcjármű bemutatót. Két jármű vasúton jött Ócsára, a tolatós gép rögtön ki is vitte a telepre, majd két nap múlva a tolatóssal kimentek értük és a tehervonat vitte is el őket. A régi iparvágány fedező jelzőit tolatás esetén a vonatszemélyzet kezelte, a jelenlegit pedig Ócsáról tudták kezelni, amíg a kinti berendezések üzemképesek voltak. A telep azóta üresen áll, egyedül a MOL bérel egy részt a telep végéből, de őket se vasúton szolgálják ki.


Az iparvágány kiágazása a 142-es vonalból Ócsa után az egyik és a másik irányba. A második képen a látható a háttérben az Ócsai szőlők megállóhely.


A képen a váltókörzet világításának a kapcsolója látható. Ez azért is érdekes, mert a pár méterre levő megállónak viszont nem volt (most sincs!) világítása. (lásd elöző képpár)


Az iparvágány szigetelése, valamint az Ócsát Inárccsal összekötő út kereszetzése.


A keresztezés több irányból. A fénysorompó működik!


Az útátjáró után a vágány eltünik a fák között.


Mint a fenti térképen is látszik, a telephely elött volt egy védőváltó.


A váltó a másik irányból, a telep kapujából nézve.


Mivel a vágányzat be van kötve a biztosítóberendezésbe, azért a kontaktust mindenképp biztosítani kell. Néha egyedi megoldással. :-)


A telep bejáratánál pályatelefon, a fák között meg elárvult jelző.


A lefejtő messziről, valamint a tartályok.


A kiegészítésekért köszönet Bárdos Imrének, túráért pedig köszönet 49's fannak!


vissza