Képes beszámolók
VEKE villamosozás - 2002.07.28.

2002. július 28.-án a Városi- és Elővárosi Közlekedési Egyesület villamosos kirándulást szervezett. A félnapos villamsozás alatt bejártuk Budapest villamosvonalait, köztük olyanokat is, amelyek már régóta használaton kívül voltak. utazásunkhoz mi mást is választhattunk volna, mint egy UV párost: 3880-3885 (1965, UV5, Zugló). A képeink a kiránduláson készültek. A lehetőségért szeretnénk köszönetet mondani a VEKÉ-nek, valamint SzFerinek!




Mivel a Bosnyék téren volt a találkozó, ezért a Rákos patak melletti régi hurokvégállomás kihagyhatatlan volt. Ez olyan jól sikerült, hogy többször is bementünk a hurokba!


A következő megálló az Örs vezér tere, ahol az egykori hurokvégállomás helyén álltunk meg.


Egy kattintás a Körösi Csoma úton.


Itt már a 3-as villamos Horog utcai egyvágányos szakaszánál járunk. A keresztező MÁV vágányok az egykori Kőbánya-Hízlaló állomáshoz tartoznak.


Határ út-Nagykörösi úti delta.


Következett az egyvágányos erzsébeti hurok, de ebben nem mentünk végig, hanem a Török Flóris utca-Nagy Sándor utca kereszetzésében ráfordultunk a visszafelé menő irányra.


A következő helyszín a Határ út.


Mester utca-Haller utca. Deltázáshoz készülve: átmentünk a keresztezésen, majd fedezés mellett a helytelen vágányon átmentünk a 24-es vonalára.


A Közvágóhíd végállomáson tartott pihenő után irány a 2-es vonala. A Haller utcai kiágazásnál megálltunk, hogy elengedjünk egy forgalmi 24-est.


A Dunaparton szép régies kandellábereket pillanthatunk meg.


A Kossuth téren egy forgalmi 2-esbe botlottunk.


Még mindig a Kossuth tér.


A Szalai utcai megállóba behaladva.


Jászai Mari tér. Ez volt az egyetlen vonal ahol SzFeri ezidáig még nem vezetett.


Visszafelé a Lánchíd aluljáró kihagyhatatlan téma volt.


Visszafele nem mentünk be a Közvágóhídi végállomásra, hanem a Haller utcánál visszafogtunk. A Haller utca-Mester utca sarok ismerős lehet: korábban ott deltáztunk, ahol most egy forgalmi 30-as megy el.


Történelemhamisítás: 23-as villamos és a Népligeti buszpályaudvar egy képen.


Következő megálló a Hungária Krt.-Thököly út kereszteződés.


Újpest, István út.


Fotómegállás a metrópályán.


A villamos által haszált metrópálya.


A Káposztásmegyeri villamosvégállomáson utolért egy forgalmi 14-es. Itt tartottunk egy nagyobb megállást...


A pihenés utén irány Óbuda.


Pózolás az Újpesti Városháza elött.


Rohanás a villamos után. Közben sikerült ezt elkattintani.


Fotómegállás az Árpád hídon az egykori villamosmegálló helyén.


Bécsi út végállomás. Szokatlan látvány itt egy UV.


Sárga döcögények vas és gumikeréken.


Közben a szerelvényünk nekieredt a régi dozátorvágánynak, hogy átálljon a 17-es vonalára.


Az átállás nemvolt zökkenőmentes: a rég nem használt vágány el volt tömődve, emiatt szikráztak is rendesen a kerekek!


A 17-es vonalról a Török utcába mentünk.


A vágányt itt szintén régóta nem használták. Ennek bizonyítéka a nem kis por, amit a kerekek vertek fel.


Mégegy fotómegállás, és utána írány a Moszkva tér...

Ahol mi leszálltunk, de a lelkes kis csapat még tovább villamosozott. Nagyszerű élmény volt, reméljük lesz ilyen 2003-ban is!
Akit érdekelnek a további helyszínek, és képek, annak ajánlom John Howard beszámolóját.